Zanzibár fontos fűszerkereskedelmi központ volt, ezért a fűszerek szigetének nevezik. Még úgy is, hogy az itt termesztett fűszerek nagy része nem őshonos, csak jól érzi magát ebben a klímában. A készülő regényben, a Zanzibár lángjaiban, a szerelem kibontakozásakor fontos szerep jut az ételeknek, s így az ízeknek és illatoknak, hiszen a főszereplőt a sziget szépségei mellett egy férfi és a főztje varázsolja el.

Hogy megismerkedjünk a fűszerekkel és helyi konyhával, ellátogattunk egy ültetvényre, ahol bemutatták, hogyan termesztik a vaníliát, fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, kardamomot, kurkumát és persze az elmaradhatatlan ananászt, banánt, kókuszt és más trópusi gyümölcsöket.

A Siso Farm húsz éve működik, és évek óta fogadnak látogatókat, akiknek főzőleckét is kínálnak, hogy még jobban belelássanak Zanzibár gasztronómiájába. Kezdésként egy vezetővel körbejártuk a farmot, és megnéztünk-szagoltunk-kóstoltunk az aloe verától (iszonyatosan keserű) kezdve a gyömbér és a kurkuma felszínhez közeli gumós gyökerén át szinte mindent. A fahéjfa furcsasága, hogy míg a fűszert a kérgéből készítik, addig a friss hajtások gyökere mentolos, olyan célokra is használják, például megfázás (nem mintha az a szigeten komolyan fenyegetné az embert) kezelésére. A szegfűszeg, amely az európai embernek a forraltbor és a karácsony fűszere, a fán nőve zöldes és rózsaszín, kiszárításkor válik feketévé. A vanília kúszónövény, a kardamom magokat viszont lényegében a földfelszín magasságából szüretelik, miközben nádszerű levelük az égnek tör.A fűszerek szagolgatása mellett, hogy legyen erő a sétához, a gyümölcsöket is megkóstoltuk. Különleges élmény az ananászt leszedni a tőről és megpucolva helyben megenni, vagy megkóstolni a jackfruit nevű gyümölcsöt, amely ízében banán és az ananász között van. Végül az egészet leöblítettük friss kókuszlével, amiről csak annyit mondtak, jobb, mint a kóla vagy bármelyik tipikus üdítő. És tényleg.

A farmon tett séta után nekikezdünk a főzöcskézésnek – bár talán pontosabb megfogalmazás, hogy szorgos kukták voltunk. Először is megpucoltuk a batáta leveles szárát, aztán előkészítettük, felvágtuk paradicsomot, padlizsánt, hagymát és répát, és a csillaggyümölcs egy változatát, amelyet Zanzibáron citrom/lime helyett használnak. Ezt követően a kókuszt kellett feltörni és belsejét kikaparni egy speciális eszközzel, mert itt a kókusztej nem konzervből kerül az ételbe, hanem a reszeléket áztatják vízbe. Az élőkészületek után a főzés szénen történik mozgatható eszközök segítségével, amit „jiko llamkaa”-nak neveznek.

 A készülő ebéd öt fogásból állt, ez volt a „pénteki menü”, amely nap a muszlimok szerint (akik Zanzibár lakosságának 90%-át alkotják) a hetedik szent nap. Az első fogáshoz a paradicsomot, padlizsánt, répát és lilahagymát kókusztejjel és paradicsomszósszal felöntik, só, bors, kömény, kardamom, tört fokhagyma kerül bele, majd addig főzik, míg az egész mártásszerűvé válik. A második fogás lényegében zöldségköret, ehhez a batáta megpucolt leveles szárát egy óráig főzik, majd fokhagymával, paradicsommal, lilahagymával, reszelt répával és kókusztejjel gazdagítják. A harmadik fogás volt a pilau, vagyis a fűszeres rizs, amely a zanzibári konyha alapját képezi. A basmati rizst feketeborssal, köménnyel, kardamommal fahéjjal és szegfűszeggel főzik meg, ami sajátos ízt eredményez. Ezt egészítették ki negyedikként a borsos-köményes vízben megfőzött tonhaldarabok. Az ötödik fogást, a plusz köretet főtt kenyérgyümölcs jelentette, amit úgy harangoztak be, hogy hasonló a burgonyához, de annál krémesebb, lágyabb íze van.

 A végeredmény a fűszeres ízek harmóniája lett, ami talán azért is ízlett annyira, mert tudtuk, hogy a saját kezünk munkája is benne van. Utána leültünk együtt enni és beszélgetni arról, mit szoktak még errefelé enni. A tipikus zanzibári ételek megérdemelnek még majd egy külön bejegyzést, bár az a gyanúnk, hogy nem lesz könnyű visszaadni, mert jó pár dolognak nincs magyar elnevezése.

További videókért és képekért kövessétek Pálmai-Lantos Éva Facebook és Instagram oldalát.