A Borneó gyöngyei című regényünk a múlt héten "hazajutott" Malajziába az egyik ihletőjéhez, és szereplőjéhez. A Chief (vagyis a Főnök) ügyvéd, alpolgármester, country énekes, lelkes túrázó és nem mellékesen egy őslakos sarawaki fejvadász törzs leszármazottja, akinek még ott lógnak a koponyák a lakása nappalijában egy hálóban. 

A Chief a sofőrünk és afféle pótapánk volt a Borneón töltött napok során, és segített nekünk megismerni a sziget lakosait és sokszínű kultúrájukat. Ez a föld a hagyományok és a 21. század egymás mellett élésének csodálatos világa. Etnikailag nagyon sokszínű, a muszlim malájok itt kisebbséget alkotnak. Mellettük a lakosság nagyjából negyven százaléka kínai, akiknek az ősei még a 19. században érkeztek ide, jórészt aranyat és antimont kitermelni, aztán asszimilálódtak (a hokkien hivatalos nyelv). Körülbelül harminc százalékot tesznek ki a szigeten őslakos törzsek, amelyek gyűjtőneve a dayak. Közülök ötöt szoktak megemlíteni, a melanau, az orang ulu, a penan, az iban és a bidayuh - ez utóbbiba tartozik a Chief. 

Borneót a fejvadászok földjének is nevezték, utalva arra, hogy a helyi bennszülöttek körében, különösen az Iban törzs tagjainál (régi elnevezésük Sea dayak), a lefejezés a hagyományok részét képezte. A férfiak, miután végeztek az áldozatukkal, a fejüket levágták és trófeaként megtartották. Az nem számított, kié volt a fej eredetileg, férfié, nőé, idősé vagy gyereké, a kiszárított koponya funkciója az volt, a vadászt erősítse, az ő sikerességét, dicsőségét mutassa. Ezért volt szükség levágott fejek bemutatására leánykéréskor vagy a megművelt földterületek kiterjesztésekor, amely egyszerre hozott férfiasságot, gazdagságot a hosszúháznak (falunak) és termékenységet a földnek. 

A fejvadászat a 1860-es évekig mindennapos volt. Amikor az idehajózó brit James Brooke a kalózok leveréséért hálából megkapta Sarawak földjét a Brunei szultántól, erős kézzel látott neki e barbár szokás (és a nők elrablása, majd áruba bocsátása, illetve az ópiumcsempészet) felszámolásának. Nem ment könnyen, és habár a Sea dayak törzsekkel szemben a Land dayakok mellé álltak, így is sok összecsapásba és időbe telt, amíg a rituálé kikopott. Ráadásul nem is örökre. A második világháborúban, Borneó japán megszállása alatt újra elterjedt, sőt, a 2011-es indonéz borneói etnikai csatározások során is találtak lefejezett áldozatokat. 

Napjainkban a fejek levágása természetesen már nem a mindennapok része, de sok család nem tagadja meg a törzsi hagyományokat. Ezek közé tartozik a Chief és családja is, ahol a 21. század minden kényelme mellett a nappaliban, a dohányzóasztal felett ma is a család férfitagjai által szerzett koponyák lógnak. Büszkén mutatja őket, mert a család dicsőségét hirdetik. Talán odakerül valahová a mi regényünk is, amelybe senkinek nem kellett belehalnia.