A krimi a tévésorozatok és a könyvek szintjén is jó ideje a legnépszerűbb zsánerek közé tartozik A nagy nevek, külföldi sztárszerzők mellett az elmúlt években kialakult a magyar krimi. Ez nem csak hazai hangulatú-ízű regények publikálását és olvasását jelenti, hanem egy közösséget is, amely e köré szerveződik. Amelyben az írók segítik egymást, az olvasók pedig testközelből ismerhetik meg az alkotókat. Ezt a célt szolgálja a krimifesztivál, amelyet harmadik alkalommal szerveztek meg Veszprémben. A program célja egyfelől színes beszélgetéseket folytatni a krimiről, másrészt teret adni a magyar szerzőknek a bemutatkozásra, ugyanis van belőlük bőven. A fesztiválon tizenhárom alkotó szerepelt a meghívottak között – közülük egy, Patkó Ágnes betegség miatt végül nem tudott részt venni a rendezvényen. A sok írónak köszönhetően rengetegféle nézőpont, vélemény, látásmód találkozott, azt is megmutatva, hogy a magyar krimiirodalom maga is pontosan ilyen sokszínű. Mivel a Pálmai-Lantos Éva regényektől sem áll távol a rejtély, vagy a krimi szál, civilben szívesen olvasunk gyilkosságokról és nyomozásokról, ráadásul ismerünk és kedvelünk sokakat a szerző kollégák közül, eszünkbe sem jutott kihagyni a krimifesztivált, és jól döntöttünk. Nem is hittük volna, hogy ennyi szórakoztató, inspiráló beszélgetést fogunk egyetlen nap alatt hallani. 

A fesztiválon a beszélgetések négy nagy téma köré szerveződtek. Elsőként a hely szelleme került terítékre, annak a megvitatása, hogy mikor és miért válhat egy helyszín is a regény szereplőjévé. A beszélgetést Bánhidi Lilla, a Sorsod Borsod című regény írója vezette Cserháti Éva (K.É.Z. sorozat), Hidas Bence (És mindent betemet a hó, A hamis Merkúr), Kollarits Krisztina (Az elveszett lány) részvételével. Elég hamar kiderült, hogy az írók nagy része egyszerűen beleszeret helyekbe, amelyekhez aztán igazodik a cselekmény. Hidas Bence azt emelte ki, hogy ebben a véletleneknek is nagy szerepe van, mert például egy futóversenyen szurkolva találta meg a budai aeroexpress hidroplán-kikötő emléktábláját, amely aztán a A hamis Merkúr című regényben fontos helyszín lett. A helyek fontosságán túl az is nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire szélsőségesen eltérő alkotómódszerekkel dolgoznak krimiírók. A „hagyjuk, hogy vigyék a szereplők” mentalitástól (Hidas Bence) a részletes, már a fejezetenkénti karakterszámot is tartalmazó Excel táblázatig (Cserháti Éva) mindenki sajátos stratégiát fejlesztett ki.

A tér után a második előadás az idővel foglalkozott. Ebben Dr. Kálai Sándor krimikutató kérdezgette Papp Noémit (Az ezüstpénz átka), Cserhalmi Dánielt (ÁVH-regények) és Szlavicsek Juditot (Balatoni krimik, Viharcsapda, Doszpot nyomoz). A beszélgetés egy olyan érdekes felvetéssel kezdődött, hogy a szerzők, akiknek a regényei nem a jelenben játszódnak, milyen korban élnének szívesen. Papp Noémi örömmel visszamenne Mátyás király, II. Ulászló és a reneszánsz korába. Érthető módon, az 1950-es évek ÁVH-aktákon alapuló regényeiről ismert Cserhalmi Dánielnek esze ágában sincs abba a korba ellátogatni. Egy történettel illusztrálta azt is, hogy miért. Egy laktanya szakácsa hibát követett el, amelynek következtében több százan ételmérgezést kaptak. A szakácsot megrovás helyett kivégezték, mert ez nem higiéniai problémának minősült, hanem szabotázsnak a magyar honvédség ellen.

Természetesen elhangzott az a kérdés is, hogy a szerzők miért pont azt a korszakot választották a regények idejének, amelyiket. Cserhalmi Dániel ezt azzal magyarázta, hogy az 1950-es évekkel és az ÁVH-val egyébként csak történészek foglalkoznak, a széles közönség meglepően keveset tud róla, de ezen a krimiregényekkel lehet segíteni. Szlavicsek Judit az utolsó, Doszpot Péterről szóló regénye kapcsán hozta elő, hogy a kilencvenes évek mennyire meghatározó időszak volt, olyan, amikor „összesűrűsödtek” az események. Papp Noémi számára Ulászló kora többek között azért az izgalmas, mert a Jagelló királyról valótlan negatív kép él az átlag magyar emberben.

A kérdésre, hogy a hűség és a kutatómunka mit jelent a három szerző számára, egészen eltérő válaszok születettek. Cserhalmi Dániel saját bevallása szerint összevon vagy időben átrendez eseményeket, de ettől szerinte valószerűbbé, tapinthatóbbá válnak a regények. Papp Noémi regényének helyszíne Bártfa, számára az ottani levéltár és a megmaradt történelmi emlékek (mint a templomban a hóhérnak a többi hívőtől külön álló padja) nagyszerű inspirációt jelentenek. Ám a regény Mátyás életének utolsó évében játszódik, és ezekből az időkből pont a hétköznapokról, a mindennapi életről keveset tudni, azt ki kell találni. Szlavicsek Judit Doszpot Péterről szóló könyve a hűség szempontjából egészen speciális kihívásokkal küzd, mert egy még élő személy bűnügyeit mutatja be, nem tagadva, hogy erősen keveri a fikcióval. Pont ez volt a regény célja, krimit írni, nem életrajzot.  

Délután a beszélgetés még hangsúlyosabban a krimiírói kutatómunkára irányult. A betegség miatt távolmaradó Patkó Ágnes helyett Kálai Sándor és Cserháti Éva beszélgetett Mészöly Ágnessel (Szabó Ágota-sorozat), Mészáros Dorkával (A pszichológus nyomozó sorozat) és Baráth Katalinnal (Dávid Veron-sorozat, Arkangyal éjjel). Elég hamar kiderült, hogy minden krimiíró komoly kutatómunkát végez, a módszerek azonban egészen eltérőek. Mészöly Ágnest úgy megrémisztette gyerekként egy könyvtáros, hogy ma sem szívesen teszi be a lábát egy könyvtárba se. Ő egyébként is lustának vallja magát, és ha valami információra van szüksége, felhívja valamelyik ismerősét. Ez bevált módszer lehet, mert Mészáros Dorka is úgy fogalmazott, hogy vannak bevett emberei, akiktől segítséget tud kérni, például akad egy „zsebjogásza”. Baráth Kati az írás mellett történelemtanárokat tanít, így nem meglepő, hogy ő jár a legszívesebben könyvtárba, levéltárba, bár többnyire nem a regények miatt. Az viszont gyakori, hogy teljesen más okból csap fel egy szakkönyvet, és mégis valami krimi ötlettel, témával gazdagodik.

A kutatómunka kapcsán felmerült, hogy mennyire kell egy kriminek hitelesen ábrázolnia a valóságot, akár a helyszínt, akár – mondjuk – a nyomozási procedúrát. A helyszínt minden író, ha csak teheti bejárja, körbejárja, ez Mészöly Ágnes esetében a következő regényéhez egy luxushajóutat jelentett. Ez alatt sok inspirációt és információt szerzett, például a legénységből, akitől csak tudta, megkérdezte, hogy hová rejtenének el egy hullát. Pazar ötleteket kapott.  Abban is nagy volt az egyetértés, hogy a megjelenített nyomozati munkának nem kell teljesen valóságosnak lenni, mert a valódi nyomozási procedúra rém unalmas. Nem annak kell megfelelni (és esetleg a több ezerből egy olvasóból egy, aki ezt számonkéri), hanem az átlagember realitásképének, vagyis nem a hiteles, hanem a hihető a cél.

A krimifesztivál utolsó programpontjaként Cserháti Éva kérdezgette N. Nagy Zoltánt (Babits-gyilkosságok trilógia) és Bíró Pétert (Hosszú árnyék), illetve felolvasta hozzá Patkó Ágnes emailben küldött válaszait. A téma a krimi mibenléte volt: az alzsánerek és a filozofikus megközelítés, miszerint a krimi a remény harca a bűn, a rossz, a sötétség ellen, ahol hinni lehet abban, hogy a jó győzedelmeskedik. A beszélgetés egy játékkal zárult, amelyben a krimiíróknak pontozniuk kellett 1 és 5 között, hogy mennyire értenek egyet a krimiírás bizonyos régóta bevett szabályaival. Például, hogy kell-e holttest már az első oldalon, vagy az igazságnak ki kell derülnie a regény végén. A játék izgalmas felméréssé változott a beszélgetés végére, mert a szervezők a résztvevő krimiírók mellett a közönséget is kikérdezték. A statisztikák elárulták: az olvasók sokkal komolyabban veszik a szabályokat, amiket az írók hajlamosabbak lazán kezelni. Az is kiderült, hogy a krimiírók komorabban gondolkoznak, számukra, a jó befejezés, a rend helyreállása sem olyan fontos.

 További híreket, történetekért és fényképekért kövess minket a Facebookon és az Instagramon.